Már kb. egy hete megkaptuk Dezamicsné Babich Gertrúd tanárnő visszajelzését az újonnan Kávéház néven futó képről, de mindig elnapoltuk a posztot. Így legalább körülbelül arányos lesz a bejegyzés-idő kontinuum, hiszen az eddig elindított képekről nem kaptunk sajnos értesítéseket. A Gumikacsa című képet az Allee hátsó bejáratánál helyeztük ki, 15 perc múlva már nyoma is veszett - lehet, hogy számunkra örökké. Mihalik Maja Biztonság című képe pedig a Deák téren vette kezdetét hosszú útjának. Kíváncsiak vagyunk sorsukra, de addig is ünnepeljük, hogy a tanáriban biztosan nem fog eltűnni a Kávéház.
"Romhányi tanárnőtől hozzám került a kép. Én az étkezőben tettem a falra, hogy azt érezzék a vendégek, hogy még valaki segít a felszolgálásban. :) Tőlem is megkérdezték a kép eredetét és nagyon érdekesnek találták az ötletet. A tanáriban cserélt gazdát a kép, én Olejnik tanár úrnak adtam tovább."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése